Mit iszol?

Mentes vizet, kösz. Max. valami üdítőt.

Na ne idegesíts már…

Nem idegesítelek, de most jól vagyok így, köszi.

Te, van egy olyan pálinkám… Lehasalsz tőle. Nem adok ám belőle akárkinek!

Fú, töményet egyáltalán nem szoktam inni, de értékelem, hogy nekem adnál, köszi.

Na ne csináld már! Mi bajod lehet? Kóstold csak meg, ilyet még nem ittál. Már az illata is olyan, mint a friss sárgabarack.

Tényleg nem kérek, nagyon kedves vagy. Különben is vezetek.

(Koccan az üvegasztalon egy pohár pálinka.)


Zacher Gábor szerint annyi alkoholt iszunk ma Magyarországon, mintha évente háromszor kiinnánk a Hévízi-tavat. Nem tudom, mekkora a Hévízi-tó, a számokat jobban értem: ~800 000 alkoholista, ~2,5 millió nagyivó, ~30 000 alkohollal összefüggő haláleset évente. Egy év alatt csaknem 90 milliárd forintot költünk röviditalokra (tehát a bor és a sör ebben nincs benne) és elképzelni sem tudom, hogy hogyan lehet, de egy átlag magyar férfi évi 19,1 liter tömény alkoholt iszik meg. Ez azt jelenti, mintha az 50%-os Absolut vodkából havonta több mint 3 litert meginna valaki.

Nem kell elméleti síkokra evezni, éppen elég elmenni vendégségbe valahová. Gyakorlatilag akárhová. Az nem létezik, hogy legalább egy üveg bor ne nyíljon ki, de a legtöbb családban előkerülnek a rövidek: az ajándékba kapott jó házi pálinka, amiről persze fogalmunk nincs, hogy milyen körülmények között, milyen alapanyagokból, milyen technikával készült. Nekem legalábbis minden alkalommal átfut az agyamon, hogy vajon mi került bele, aminek nem kellett volna és milyen arányban van benne a metil-alkohol, hiszen soha nem tudhatom, Béla bácsi mennyire érti a kémiát.

A baráti összejövetelek zöme hasonlóképpen kezdődik. Mit iszol? Alapozunk? Szomjas vagy?

A világért sem szeretnék sem álszent lenni, sem túlságosan karótnyelt. Nekem is csillogott már a szemem a kelleténél jobban és én is megiszom néha két deci bort a teraszon. Nincs is ezzel baj. Egy fröccs a Balatonon a keszeg mellé, egy deci vörösbor a sztékhez, egy pohár sör a haverokkal meccs közben a világ legnormálisabb dolga lehet. Egyszer-egyszer. Amikor a hangulat vagy a vacsoramenü úgy kívánja. Normális. Nem egészséges.

Egy rutin sör a tévé előtt, egy rutin feles munka után (rosszabb esetben munka előtt), az már nem kellene, hogy természetes legyen. A rengeteg zavaros tekintetű ember, az ablakpárkányokon számolatlanul hagyott féldecis ampullák, a minden második bevásárlókosárban megtalálható sörök, borok, rövidek, a trafikokban végtelen mennyiségben kínált olcsó alkoholos italok, ezek már egyáltalán nem normálisak. Az lehet, hogy ebben az országban mi ezt már megszoktuk, de attól még nincs rendben.

A magyar társadalom szövetét a legmélyebb rétegekig átitaja az alkohol. Az alkohol megszokott, vicces, bocsánatos, kompromisszumos, de legyen akármilyen, az az egy egészen biztos, hogy jelen van.

2014-ben már úgy tűnt, végre megértette a politika is, hogy az alkoholizmus az egyik legfontosabb, beavatkozásért kiáltó krónikus állapot ebben az országban. Nem szívesen hívom betegségnek, mert ez a szó szerintem megkisebbíti az egyén és a társadalom felelősségét. Senkiből sem lesz alkoholista anélkül, hogy előtte sokat és sokszor ivott volna szabad akaratából. Tudatosan meghozott rossz döntések sora.

2014 óta négy év telt el és mik a hírek?

WHO Global status report on alcohol and health 2018

WHO Global status report on alcohol and health 2018

Már tíz évvel ezelőtt is késő lett volna következetesen elindítani egy jól átgondolt programot az alkoholizmus megfékezésére ebben az országban, az pedig, hogy még most sincs semmilyen konkrét cselekvési terv, számomra nagyon nehezen megmagyarázható.

Természetesen fontosak az országos szintű, átfogó programok. Fontos az oktatás. Meggyőződésem, hogy az áremelés is jelentősen csökkentené az alkoholfogyasztást (főleg, hogy nevetségesen olcsó az alkohol Magyarországon, mindehhez a magyar lakosság híres az árérzékenységéről), továbbá én azt hiszem, a korlátozott helyen és időben megvásárolható alkohol is segítene valamennyit. Az áremelés igazán könnyen kivitelezhető, egyáltalán nem értem, hogy mire várunk. Ha 500 Ft helyett 1500 Ft lesz egy pohár sör, akkor is meg lehet inni egyet-kettőt, a minimum unit pricing hatékonyságát pedig több tapasztalat is alátámasztotta már. (Itt és itt például.)

A legfontosabb változásnak viszont talán nem a politika irányából kellene jönnie. A saját viselkedésünket kellene átprogramozni. El kellene jutnunk oda, hogy ha azt mondom, hogy köszönöm, de nem kérek barackpálinkát, akkor visszacsavarjuk a kupakot és eltesszük az üveget. El kellene jutnunk oda, hogy ha látjuk, hogy a szomszéd három sör után bepakolja a gyerekeket a kocsiba, akkor szólunk neki, hogy talán hívjon egy taxit. El kellene jutnunk oda, hogy ez a szomszéd kínosnak érezze, hogy rá kellett szólni, amiért veszélyezteti a gyerekeit, ne pedig elkent mondatokkal küldjön el az anyámba. El kellene jutnunk oda, hogy nem minden esetben tartjuk automatikusan lazának és viccesnek, ha valaki hülyeségeket beszél részegen szombat este fél tizenegykor. Legfőképpen pedig el kellene jutnunk oda, hogy a feszültséget le tudjuk vezeni adaptív módon, a gátlásainkat, a szorongásainkat józanul is tudjuk kezelni. Rengeteg hibát követünk el ittasan, ezek egy része borzasztó rombolást tud végezni a magánéletünkben, a másik része a fogyasztó egészségét építi le, a harmadik része pedig direkt módon életveszélyes vétlen emberekre nézve is, például egy közlekedési baleset kapcsán. Most tényleg kell ez?