Ünnepi bejegyzés Melinda és Bence tiszteletére

Melindát több mint húsz éve ismerem. Húzta a vállunkat a sporttáska, ahogy nap nap után szeltük át a Városmajort, miközben megvitattuk a kosárlabda, a csapat, a család és az iskola adta hol könnyebb, hol nehezebb témákat. Élénken emlékszem ma is csontos könyökére, amit gyakran volt szerencsém közelebbről megismerni, ha edzésen néha centert kellett játszanom.

Később klubot váltottam, máshol is tanultunk, de mindig tudtunk egymásról. Tudtam arról is, ha éppen volt valami fiú, akivel találkozgat, vagy ha éppen nem volt, vagy éppen megint volt, de hát alig huszonévesek voltunk, ki gondolta akkor, hogy nyolc évvel később a laptopom előtt kell majd visszaidéznem a Bencével való első találkozásomat.

A Margit körúton jöttünk a Duna felé, a bal oldalon. Meleg, nyári délután volt és Bence folyamatosan viccelődött, valamint megdicsérte Melinda gyönyörű, telt ajkait. Erre határozottan emlékszem, mert akkor én is szemügyre vettem Melinda ajkait és megállapítottam, hogy tényleg teltek, más egy csomót fizet azért, hogy ilyen legyen neki. Azóta is néha eszembe jut ez és ellenőrzöm, hogy még mindig teltek-e. (Igen.)

Az elmúlt nyolc évben sok mindenről beszéltünk Melindával, beszédtémáink közül természetesen szegény Bence sem maradhatott ki. Hiába, ez a fiúk sorsa. Bence kedves, Bence jólnevelt, Bencének milyen szép hangja van. Bence még gitározni is tud. Bence sportol és ezért jó a mentalitása, ennek örülök. Bence fogta magát és lelépett egy hónapra csak úgy utazgatni, hát hogy gondolja ezt? Bence hozott nekem meglepetést, milyen figyelmes, Bence saját vállalkozásba kezdett, Bence már megint nincs itthon. Bence végtelenül türelmes és egy szó nélkül mellettem van a bajban és ez nagyon sokat jelent. Bence még mindig nem kérte meg a kezemet. Bence kitartó, Bence éveken keresztül kitartó. Bence megértő és nem futamodik meg, ha rossz passzban vagyok, nem gyáva, nem kényelmes, nem hagy cserben. Bence nem ver át. Bence jó fiú.

Melinda meg jó nő. Ha nem lennének teltek az ajkai, akkor is jó nő lenne, hisz magas, nyúlánk termetéhez társuló sportos alkatával, napbarnított, feszes bőrével és dús, fekete hajával nehéz lenne vitatkozni. Szeszélyes, vagy Bence szavaival élve inkább viharos természete pedig külön izgalmakat rejteget szakavatott szemlélő számára.

Nyolc együtt töltött év után tehát csak jött az a bizonyos lánykérés és Melinda természetesen igent mondott.

Gyönyörű volt az esküvő. Minden volt, ami fontos: sajtos masni, szörpi, töltött káposzta és menyasszonytánc mulatós zenére. Ez utóbbival kapcsolatban muszáj világosan rögzítenem, hogy kizárólag ennek a két embernek a kedvéért vagyok hajlandó a Jóska, levelet hozott a posta című örökzöldre táncolni és ez a lehető legnagyobb bók, ami ma kifért a billentyűzetemen.

Na de most ne az esküvőről beszéljünk, ne is az elmúltnyolcévről, sokkal inkább az előttük, előttünk álló ötvenről. Kicsit beszélhetek talán többes szám első személyben, mert szeretném majd én is hallani, hogy Bence még mindig milyen kitartó, már megint felkelt a gyerekhez az éjjel, hogy egyre jobban megy a vállalkozás és Bence elvitt nyaralni mondjuk… jó, tök mindegy, mit mondok, mert te úgyis Spanyolországba akarsz menni állandóan. És szeretném lassan hallani azt is, hogy végre felmondtál és lett egy szuper, új munkahelyed, amit imádsz, hogy elköltöztök, mert kell a hely a labradornak és a gyerekeknek és hát szívesen hallanám most már lassan a szádból azt is, hogy na igen, most végre teljesen boldog vagyok.

Meg hát idővel azt is szeretném majd hallani, hogy mennyi lesz a nyugdíjad és hogy a Bence már megint edzőtáborban van, pedig megígérte, hogy nyolcvan fölött felhagy a jitsuzással, már a múltkor is eltörte a lábujját.

Én nagyon szurkolok nektek, hogy ez így legyen.

mb.jpg