Szorongáscsökkentő írás a nőgyógyásztól rettegőknek

Orvoshoz járni kevesen szeretnek, a nőgyógyászati vizsgálat pedig még az orvosi vizsgálatok között is különösen sok szorongást tud kelteni a nők egy részében. Ebben a bejegyzésben azoknak a nőknek próbálok meg segíteni, akik úgy igazán őszintén utálják, gyűlölik, rettegnek és legszívesebben soha az életben nem tennék be a lábukat egyetlen nőgyógyász rendelőjébe sem.

Először is tisztázzunk néhány dolgot. Mint minden emberi kapcsolat, a nőgyógyászati vizit is akkor tud igazán sikeres és jó hangulatú lenni, ha a kölcsönös tiszteleten alapul. Nem a formális gesztusokat értem ezalatt, hanem azt a hozzáállást, hogy elhisszük a nőgyógyászról, hogy megpróbál megérteni minket és a legjobb szándékai és szakmai tudása szerint segíteni próbál. A másik irányból pedig azt kell megértenünk, hogy a páciensünk nem egy sorszám, egy diagnózis vagy egy anatómiai régió, hanem egy másik ember különböző történetekkel, ismeretekkel és tapasztalatokkal a háta mögött. A nőgyógyász és a páciens is ember, nem tökéletesek, próbáljunk meg türelmesek lenni egymással. Én nem tudok a világ összes nőgyógyásza nevében beszélni, de azt el tudom mondani, hogy a saját világnézetem és tapasztalataim szerint mit gondolok célravezetőnek. Az a gyanúm, hogy ez a legtöbb kollégámnál is működhet.

Ha valaki tudja magáról, hogy szorong a vizsgálat miatt (és emiatt esetleg nehezebben is vizsgálható), akkor én annak örülök a legjobban, ha ezt minél hamarabb megmondja. Nyugodtan lehet ezt előre jelezni, mindannyian láttunk már ilyet és mindenkinek sokkal könnyebb lesz, ha már az elején világos, hogy ez a helyzet. Az a menet általában, hogy a páciens bejön a rendelőbe, én bemutatkozom neki, leülünk, majd megkérdezem, hogy miben segíthetek. Na rögtön akkor már lehet is mondani, hogy rettegek, gyűlölöm, utálom ezt az egészet. Teljesen jól fogom érteni. Azért örülök, ha szólnak az elején, mert ha tudom, hogy egy különösen érzékeny páciens ül velem szemben, akkor hamarabb meg tudom kérdezni, hogy mi segít neki abban, hogy jobban érezze magát a helyzetben. Általában nem szoktam tegeződni a páciensekkel, de ha ettől jobban érzi magát, akkor tegeződhetünk. Ha jobban érzi magát attól, hogy előre elmondok neki részletesen mindent, hogy mi fog történni, akkor elmondom, még az eszközöket is megmutogatom, odaadom, megfoghatja, kipróbálhatja őket. Ha attól érzi magát jobban, hogy közben zenét hallgat és egyáltalán nem is szólunk egymáshoz, akkor legyen úgy, nekem az is jó. Ha valaki szeretné, hogy hoz magával valakit, akinek a jelenléte megnyugtatja, akkor jöjjenek együtt.

Ha már itt tartunk, rögzítsünk egy másik alapszabályt. A vizit bármely szakaszában lehet azt mondani, hogy elég volt, szeretnék innen most kimenni. Ritkán esik szó erről, de az, hogy valaki belépett az ajtón, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy aznap mindenképp látnom kell a méhszáját. Ha nem érzi jól magát, ha nem vagyunk neki szimpatikusak, ha nem akarja a vizsgálatot, akkor nincs semmiféle kényszerítő erő, nyugodtan dönthet úgy, hogy mégsem akarja. Az ágyon fekve is lehet azt mondani, hogy bocs, de meggondoltam magam, ezt most ne csináljuk. Nincs kényszer, szerintem ez fontos.

A szorongás egy részét az információhiány okozza, ezen leginkább úgy tudunk segíteni, ha elmondjuk a dolgokat, részben ezt a célt szolgálja ez a blog is. Én most leírom, ami eszembe jut, de ha valami kimaradt, a kapcsolat fülön keresztül nyugodtan lehet jelezni és belerakjuk.

Kezdjük az egyik legnagyobb bizonytalanságot keltő problémával: kell-e tökéletesen epilált állapotban érkezni. A válasz elég egyszerű, mindenki jöjjön úgy, ahogy egyébként a magánéletében jól érzi magát (vagy ahogy éppen van), a nőgyógyász ebben a kérdésben ne legyen tényező. A másik kritikus kérdés a higiénia szokott lenni: az sem fontos, hogy közvetlenül a vizsgálat előtt fürödjön valaki. Ha valaki normálisan szokott tisztálkodni, akkor biztosan rendben lesz. A normális alatt az abszolút fapados zuhanyzást értem, kifejezett problémát okozhat például, ha valaki annyira tiszta akar lenni, hogy azzal rontja el a vizsgálat értékelhetőségét. Néhány hete például vizsgáltam egy beteget, aki fertőzéses tünetekre panaszkodott, elmondta, hogy milyen folyása van, én meg nem láttam a világon semmit. Kiderült, hogy vizsgálat előtt hüvelyzuhanyt használt. Az irrigálás egyébként is ellenjavallt és ártalmasnak gondoljuk, így meg aztán egyáltalán nem tudtam neki mit mondani, hiszen pont azt nem láttam, ami alapján diagnózist lehetett volna mondani, ráadásul a hüvelyi pH is értékelhetetlen volt így. Ilyeneket ne csináljunk, krémeket, kúpokat meg aztán főleg ne használjunk, mert nem fogom tudni, hogy mit látok és megzavarja az egész vizsgálatot. Bőven elég, ha lezuhanyzik valaki, a hüvelyt nem kell kimosni semmilyen módon (arra is volt példa, hogy valaki azt hitte, hogy a fürdés része az, hogy a hüvelyt szappannal kimossuk - ne csináljuk). Tehát ha valaki szokott rendszeresen fürdeni, akkor minden különösebb hókuszpókusz nélkül jöjjön el bátran, nem kell túldimenzionálni ezt a kérdést.

Hogy milyen ruhában jön valaki, az teljesen mindegy. Nálunk van cuki kis köntös, amit felvehet, ha zavarja, hogy nincs rajta semmi alul, de azt sajnos elég nehéz megúszni, hogy lássuk ruha nélkül, ez egy ilyen műfaj. Valószínűleg a ruha nélküliség már önmagában elég sok szorongást okoz, de hát ez nomális, senki nem szereti, ha idegenek látják meztelenül. Hogy kit mennyire ráz meg ez a helyzet, az egyénileg változik. Ezen a ponton érdekes lehet, hogy a rendelőben ketten vagyunk, rajtam kívül egy asszisztens is jelen van. Az asszisztens általában az ágy mellett áll és így kevésbé van rálátása a dolgokra, de a vizit során végig jelen van a rendelőben és baromi sokat segít az orvosnak, nélkülük iszonyú nehézkes lenne a rendelés, ráadásul a vizsgálat is jóval hosszabb ideig tartana. Továbbra is csak a saját munkahelyemről tudok nyilatkozni, de nálunk az összes nőgyógyászati asszisztens kivétel nélkül baromi jó fej, kedves, vicces, barátságos és profi, nagyon szeretek velük dolgozni és soha nem adom őket senkinek. A Feri (mint a nőgyógyászati vizsgálat miatt szorongó nőkkel mély empátiát érző férfi) mondta, hogy azt is írjam bele, hogy lassan tízéves pályafutásom során egyetlen egyszer sem emlékszem olyan esetre, amikor valaki nemi szervének a kinézetén megütköztem volna. Nincsenek esztétikai normák, amiknek meg kellene felelni és nem akarom elvenni senkinek a kedvét, de nem nagyon tudnak olyat mutatni, amin meglepődnék, pedig láttam már traumásan sérült vagy onkológiai kezelésen átesett beteget, sokféle etnikai csoportból érkező pácienst, óvodás kislányt és kilencven éves nénit. Az ilyen típusú aggodalmak aztán tényleg teljesen indokolatlanok.

Forrás: McMillan Digital Art

Forrás: McMillan Digital Art

Vizsgálat. Nem tudom, ki hogy csinálja, de feltételezem, hogy nagyjából mindenhol hasonló a koreográfia. Először szoktam egy kicsit beszélgetni, megbeszéljük, miért jött, kérdezek pár dolgot, aztán ha mindent megbeszéltünk, akkor kezdjük a vizsgálatot, ennek megfelelően le kell vetkőzni. Erre általában mindenhol van egy elkülönített kis rész.

A vizsgálat általában három részből áll. Az első részt hívhatjuk feltárásnak, aminek már a neve is borzalmas, nem tudok vele mit csinálni. Annyi jó hírem van, hogy általában ez a legrosszabb rész és már az elején túlesünk rajta. Ilyenkor az történik, hogy egy Cusco névre hallgató eszközt vezetünk a hüvelybe (mi is pont ilyen egyszerhasználatos, műanyag eszközt használunk, mint ami a képen van), amit kinyitva megkeressük a méhnyakat és látótérbe hozzuk. (Körülbelül így.) Én szoktam a Cuscora tenni egy kis zselét, hogy könnyebben csússzon, ez kissé hüvös érzéssel jár. Amikor a Cuscót kinyitjuk, az valamennyire tud feszíteni. Hogy mennyire feszít, az nagyban függ attól, hogy a páciens mennyire lazít, mert minél jobban befeszíti az izmait, annál nagyobb erőt igényel, hogy nyissam az eszközt, hiszen egymás ellen dolgozunk. A lazításban elsősorban az tud segíteni, ha valaki biztonságban érzi magát, de lehet még trükközni a légzéssel és segítenek a lassú mozdulatok is. Ha nem megy elsőre, akkor sincs semmi baj, lehet várni egy kicsit, talán itt kell a legtöbb türelem, az egész történetnek ezt a részét szokták a legkevésbé szeretni a páciensek. Érdekes lehet, hogy elég nagy egyéni különbségek vannak anatómiailag, van, akinek nagyon magasan van a méhnyaka vagy meg van billenve valamilyen irányba, ilyenkor nehezebb lehet látótérbe hozni, de van, akinek első mozdulatra szem előtt van. Amikor rögzítettük az eszközt és látjuk a méhnyakat (körülbelül ezt látjuk ilyenkor), akkor jön egy kis törölgetés és jön a mintavétel például rákszűréshez. Ezek a mintavételek kicsit fura, szúrós érzéssel járhatnak, ez normális. Ha a mintavétel után valaki vérzést tapasztal, az is normális. A mintavételhez különböző eszközök állnak rendelkezésre, feltárás után tudjuk eldönteni, hogy melyik eszköz lesz a megfelelő. Ilyenkor vehetünk mintát STD-szűrésre, vizsgálhatjuk a hüvelyi pH-t, elvégezhetünk olyan beavatkozásokat, mint a méhnyálkahártya biopszia, esetleg a méhnyak területének szövettani mintavétele (punch biopszia), levehetünk spirált, felrakhatunk spirált stb.

Általában a második rész a bimanuális vizsgálat, de van, hogy megelőzi a feltárást, attól függ, mik a vezető panaszok és miért jött a páciens. A bimanuális vizsgálatnak az a lényege, hogy áttapintsuk a kismedencét. Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy egyik kezünk a has felől tapint, a másik kezünkkel pedig megtámasztjuk a méhnyakat. Ezt csak úgy tudjuk megtenni, hogy egyik ujjunk a hüvelyben van, máshonnan nem fogjuk elérni. Azért fontos hüvely felől a méhnyakat megtámasztani ilyenkor, hogy lássuk, hogy például a méh nyomása, mozgatása fájdalmas-e, illetve hogy a hüvelyboltozatokon keresztül tapintva a petefészkek környezetében érezzük, ha van valamilyen eltérés, például ciszta.

A vizsgálat harmadik része az ultrahang. A nőgyógyászati ultrahang hüvelyi ultrahangot jelent, ezt célszerű üres hólyag mellett végezni, ezért szerencsés, ha vizsgálat előtt a páciens elmegy pisilni. (Kivéve, ha a vizeletével vannak problémái, mert akkor fogunk kérni vizeletmintát, bár a felfázás nem is nőgyógyászati kérdés, majd egyszer írok erről is.)

Egy különösebb nehézségek nélkül kivitelezhető rutin nőgyógyászati vizsgálat mindennel együtt nem tart tovább néhány (kb. 5-6, de soha nem mértem) percnél. A vizsgálat hosszabb, ha valamilyen extra beavatkozást végzünk vagy ha valamiért nehezen haladunk. Előfordulhat, hogy a páciens extrém szorongása miatt haladunk nehezebben, de emiatt senki ne érezze rosszul magát, ha valakinek 15 perc kell, akkor szánunk rá 15 percet, ha 20 kell, akkor lesz rá 20 percünk. Nem sietünk sehova.

A vizsgálat után a legtöbb helyen biztosítanak papírtörlőt, betétet, kényelmesen fel lehet öltözni, megírjuk a dokumentációt és átbeszéljük, hogy mit láttunk, van-e bármi teendő, illetve ha van még kérdés, azt megbeszéljük.

Fenntartásaim vannak azzal kapcsolatban, amikor nőnemű kollégák azt a húrt pengetik, hogy “nőként megértik”, szerintem a megértés egy sokkal összetettebb és bonyolultabb folyamat. Igyekszem törekedni rá, hogy felvegyem a másik ritmusát és megtaláljuk a közös hangot, de egyrészt ehhez mindkét fél kell, másrészt szerintem ezt meg lehet csinálni nőként és férfiként is és nem tartom elegáns dolognak előnybe helyezni magunkat önmagában a nemünk alapján. Ismerek nagyon okos és empatikus férfi kollégákat, szerintem nem ettől függ az ellátás minősége, bár most nyilván magam ellen beszélek, de sose voltam jó marketinges.

Fontosnak gondolom, hogy mivel mindannyian mások vagyunk, mindenkinek másra van szüksége. Lehet, hogy a páciensek egy része szereti, ahogy dolgozom és tök jól kijövünk egymással, egy másik részének viszont valami másra van szüksége, amit inkább egy másik kollégámnál talál meg és fordítva. A lényeg, hogy mindenki találja meg azt a helyet, ahol szakmailag jó ellátást kap - mégiscsak ezt gondolnám a legfontosabbnak - és ahol mindemellett jól is érzi magát. A lényeg, hogy próbáljunk meg egymást tisztelve partnerekként működni és nyíltan megbeszélni mindent, mert akkor tudok én is jól működni és az a hiedelmem, hogy a páciens is ezzel jár a legjobban.

Remélem, hogy a fenti írás választ adott néhány kérdésre, eloszlatott valamennyi félelmet és talán a legdurvább rettegők fejében is megfogant a gondolat (azért ez egy szép metafora tőlem, ismerjük el), hogy túl lehet élni ezt a pár percet. Ha pedig ez sem volt elég, akkor még mindig ott a Frontin.