Szótlanul

Philip Glass volt az, még sok-sok évvel ezelőtt, Lukács András koreográfiája. Örvény. Nem nézek balettet, szilárd meggyőződésem, hogy én azt nem értem, most mégis valamiért kedvet kaptam hozzá. Nem hallgatok Philip Glasst, de ahányszor belefutok, mindig valami erős élményhez kapcsolódik, legyen az film, balett vagy újcirkusz.

Néhány hete a Trafóban Yoann Bourgeois, Minuit. Nem én javasoltam a programot és voltak aggodalmaim rendesen, az első harminc percet el is vitte a ráhangolódás, de egyszer csak valami átkapcsolt az agyamban és a legnagyobb meglepetésemre végül úgy jöttem ki, hogy azóta is ott kering a fejemben az az este.

Metamorfózis hárfán. Ismerős hangok, egyszerű, meditatív zene, egy lépcső és egy középkorú férfi. Mindegy, hogy férfi, egy alak. Szinte csak a sziluettje érdekel. Nagyon szép. Többet nem is mondok, kár lenne érte.