Szemben a nappal

Yalomról csak jókat hallottam és egy ideje már el akartam olvasni ezt a könyvét, ami a halálfélelemről és a lehetséges megküzdési módokról, praktikus trükkökről és vonatkozó elméletekről szól. Nagyon sokat vártam tőle. Kaptam is tőle sokat.

Irvin D. Yalom pszichiátria professzor a Stanfordon és bár eddigi tapasztalataim szerint az amerikai elitegyetemek sztárprofesszorai jó fejek szoktak lenni, szerintem Yalom az optimálisnál kissé komolyabban veszi magát. Körülbelül a századik oldalon elkezdett idesegíteni az intellektuális pózolás, amit véletlen sem lazít fel egy kis humorral vagy öniróniával. Nekem legalábbis némi lazaság jólesett volna. Nyilvánvaló, hogy Yalom okos, nemcsak okos, de rendkívül olvasott is, irodalmi és filozófiai műveltsége messze az átlagon felüli és azt sem vitatom, hogy óriási tapasztalatot halmozott fel a halálfélelemmel küzdők pszichoterápiájában. Egyszerűen csak egy ponton elkezdett zavarni, ahogy folyamatosan jön a sorok közül önnön nagyszerűségétől való elragadtatása.

Ha ezen túl tudunk lépni és a lényegi részekre figyelünk, akkor tényleg hasznos könyv, ami új ötleteket és forrásokat biztosít ahhoz, hogy az ember a saját múlandóságához - és ezen keresztül az életéhez - közelebb kerülhessen. A kliensek történetei általában érdekesek, Yalom önfeltárásai pedig nem tudom, mennyire tekinthetők szokványosnak ilyen típusú könyvek esetén, de nekem tetszik, hogy humortalansága ellenére nem ragaszkodik a megközelíthetetlen, vasalt köpenyes doktor arculatához. Megtanít olyan fogalmakat, mint az egzisztenciális elszigeteltség vagy a Heidegger által leírt ontológiai létforma, illetve most már azt is tudom, hogy a görög mitológiában Hüpnosz és Thanatosz, az álom és a halál, ikertestvérek voltak. Azt még talán fontos megjegyezni, hogy Yalom elég szigorúan a földön jár, vallásos emberek nem biztos, hogy értékelni fogják nyíltan valláskritikus világnézetét, bár nekem ettől inkább nőtt a hitelessége, de én nem vagyok vallásos. Összességében jó könyv, érdemes elolvasni.

yalom.jpg