Rupa butikja

A Rupa butikja Halász Glória dokumentumfilmje, az indiai savtámadások túlélőit mutatja be.

Túl sok helyen nem lehet megnézni, de ha valaki találkozik vetítéssel, szerintem ne hagyja ki.

Egyrészt a varázslatosan szép képek miatt mindenféle történetmesélés nélkül is bőven megéri az ember életéből azt az egy órát, másrészt a vetítést követő beszélgetés óta folyamatosan bennem van a késztetés, hogy valahol rögzítsem: bravó.

Biztos vannak objektív szakmai szempontok, de alapvetően abban hiszek, hogy a művészet szélsőségesen szubjektív és bár lehet vitatkozni azon, hogy valami szép vagy giccses, hatásos vagy hatásvadász, ennek túl sok értelme nincs.

Én nagyon szeretem a dokumentumfilmeket, de baromira utálok unatkozni. Akármennyire is rombolja az intellektuális arculatomat, szerintem borzasztó sok az unalmas, érdektelen dokumentumfilm, amit ugyan felfogok ésszel, de egyáltalán nem érdekel. Ennyi erővel elolvashatnék valami száraz szöveget a témában és miért nem teszem? Mert halálra unom magam közben. Szeretem, ha egy dokumentumfilm szép. Szeretem, ha nemcsak intellektuálisan értem meg, hogy miért fontos a feldolgozott probléma, hanem megérzek valamit abból a lelkesedésből/szomorúságból/dühből/vehemenciából, amit a rendezőnek (feltételezésem szerint) éreznie kellett akkor, amikor azt mondta, hogy igen, ezt meg akarom mutatni az embereknek, mert ez fontos. Szeretem, ha a feldolgozott téma valamennyire fontossá válik nekem is.

A Rupa butikja olyan film, ami után napokig mesélek a barátaimnak, kollégáimnak a látottakról, ami után kedvem lesz nemzetközi statisztikákat olvasni az interneten és aminek még háromszor megnézem a trailerét. Ami után követni kezdem facebookon a Stop Acid Attacks nevű szervezetet és látom, hogy most éppen egy lakást akarnak építeni savtámadást túlélt nőknek. Még az is lehet, hogy átutalok valami pénzt. Mit akarhat ennél többet egy dokumentumfilm?

Tagadhatatlanul vannak olyan pillanatai, amik megfelelő rosszindulattal már értelmezhetők soknak, de engem egyre jobban fáraszt az intellektuális pózőrök okoskodása és tisztelem a rendezőben azt, hogy nem akar megfelelni ezeknek a terroristáknak. Bevállalta a zenét, a lassított felvételeket, a szép képeket és be is jött neki, mert szép lett, profi lett, sikeres lett. Érthető, koherens, érzékeny, izgalmas. Tök jó, sok ilyen kellene még, hajrá.