Rozsdatemető 2.0

Katona. Máté Gábor. Be kell vallanom, hogy míg a Katona továbbra is jó hely (bár az utóbbi időben mintha kezdene eliparosodni), Máté Gábor nem tartozik a kedvenc rendezőim közé. Ezzel együtt nem volt bennem semmi prekoncepció, reméltem a legjobbakat. Fullajtár Andrea és Elek Ferenc tetszik, ők ketten mentik meg az estémet, egyébként három órán keresztül rágjuk tovább a rég lerágott csontot, amit már csak azzal tudnak tovább fokozni, hogy végigordítják az egészet. Mindenki ordít, állandóan ordít, vagy ha épp nem is ordít, akkor is túlteng a feszültség. Sok, erőltetett, természetellenes, nem tetszik, idegesít, utálom. Nincs csönd, nincsenek benne különösebb ívek, nincs benne magas és mély, nincs levegő, egyszerűen esély sincs a jelenlétre. A színpadon ordibálásnál már csak egy rosszabb dolog van: az, amikor többen is üvöltöznek egyszerre. Ezt is megkapjuk. Szirtes Ágit jó színésznek tartom és végtelenül sajnálom, már a Portugálban is idegesített a karaktere, ebben meg aztán annyira le van redukálva szegény, hogy én a helyében már biztos felmondtam volna, de hát ő tudja, lehet, hogy valójában élvezi ezt, én nem tudom. Tasnádi Bencét is elsütik n+1. alkalommal szépfiúnak, aki tényleg nagyon szép és mindig örülök, ha leveszi a pólóját a színpadon, de azért lássuk be, hogy egyre kevésbé izgalmas, hogyan kacsintgat a csinos lányok felé.

Beleolvastam egy hivatalos kritikába, amely árnyaltságról áradozott. Elmondtam már sokszor: én nem vagyok színházi kritikus, ennek megfelelően nem is értek hozzá, ez pedig csak egy blog. Szubjektív nézői kritika, már ha egyáltalán nevezhető kritikának. Senkinek sem szeretném elvenni a kedvét a darabtól, a dilettantizmusom pedig jó lenne, ha nem okozna károkat, de az az egy előnyös tulajdonságom azért megvan, hogy nem vagyok kiszolgáltatva senkinek, nincs rajtam nyomás, nem kell aggódnom, hogy melyik barátom, régi ismerősöm, kollégám sértődik meg. Szerintem itt minden volt, csak árnyaltság nem. Megkockáztatom, hogy az elmúlt évek egyik legelnagyoltabb színházi rendezése volt a Katonában és ez azért szomorú, mert ettől a színháztól én egyszerűen többet várok. Székely Kriszta Nórája, az árnyalt. Az szép, az kidolgozott, az fel van építve rendesen, abban végigéljük a történet összes örömét, szomorúságát, dilemmáját, feszültségét frappánsan, stílusosan, ízlésesen vezetve. A Rozsdatemető ellenben egyszerűen bumfordi. Messze több lett volna ebben a darabban, kár érte.

A kép forrása:  katonajozsefszinhaz.hu

A kép forrása: katonajozsefszinhaz.hu