A létezés eufóriája

Fahidi Évát több mint tíz éve ismertem meg, nem máshol, mint akkori kedvenc mozimban, a Hollán Ernő utcai Odeonban. Már akkor is szerettem azokat a filmeket, amiket rajtam kívül még maximum tizenketten néznek meg, így estem be Nurit Kedar 2006-os dokumentumfilmjére, a Hanuszkára. Világ életemben rendkívül izgalmasnak tartottam a kereszténység és a zsidóság viszonyát - főleg a második világháborút követően -, de sajnos a mai napig ritka az a pillanat Magyarországon, amikor erről szélsőséges indulatok, képmutatás, gyomorgörcs vagy zavartság nélkül, őszintén, lazán, hitelesen lehet beszélni. A Hanuszka után volt egy beszélgetés, amire beültem és ott volt ő. Fahidi Éva, akinek azóta olvastam a könyvét és meghallgattam jónéhány beszélgetést is vele. Emlékszem, aznap este a film után csak üldögéltem ott a fotelben és semmi másra nem tudtam figyelni, mint hogy minél többet magamba szívjak abból a pozitív energiából, amit ez a törkény, idős hölgy sugárzott felénk. Nagyon tetszett minden, amit mondott, a természetessége, a humora, az egyenessége, na és persze az a melegség a tekintetében, ami tegnap este is ugyanúgy ott csillogott a szemében.

Forrás:  index.hu

Forrás: index.hu

Nem vagyok jó a kortárs táncban, de egyre inkább úgy érzem, hogy képbe kellene kerülnöm vele. Nem ismertem Cuhorka Emesét sem, aki Lilla szerint nemzetközileg jegyzett, sőt az egyik legfontosabb táncművészünk, márpedig Lilla ért hozzá. Emesének valóban lenyűgöző mozgása, tartása, fizikuma van, önmagában is esztétikai élményt nyújt a látványa.

Évekkel ezelőtt létrejött a Sóvirág című darab Szabó Réka rendezésében, amiben Emese táncol Fahidi Évával. Közben beszélgetnek, kapcsolódnak, reagálnak egymásra. Ennek a darabnak a létrejöttét követi a most bemutatott film és bevallom, volt bennem némi bizonytalanság. Eleve kortárs tánc, kétszemélyes darab, két nő, fiatal és idős, aztán meg egy arról szóló film, hogy hogy lett ebből előadás, hát nem voltam meggyőződve róla, hogy ez jó lesz. Mindenképp izgalmasnak tűnt és a sznobizmusomat is mindig kellemesen ingerli, ha egy film díjakat nyer, de voltak aggodalmaim.

Most kellene elmondanom, hogy milyen volt. Nem könnyű elmondani. Szép volt, az biztos. Izgalmas is volt. Újszerű is. 99,9%-ban azt mondom, hogy igen. Az a 0,1% is csak azért mondatja velem, hogy nem, mert néha már én is úgy érzem, hogy az utolsó sejtet, abból is az utolsó mitokondriumot is százszor kiszedtük és megnéztük a mikroszkóp nagyítása alatt alulról, felülről, jobbról és balról holokauszt témában és már egyszerűen nincs ezt hova ragozni, de ahogy ezt leírom, azonnal szeretném megcáfolni magam, mert nincs igazam.

Kezdem azt gondolni ugyanis, hogy ez az egész már rég csak egyik rétegében szól a holokausztról. Egyre inkább úgy érzem, hogy sokkal vastagabb az a rétege, amelyben egyetemes emberi értékekről beszélünk, ezek az értékek, dilemmák, kérdések meg párezer éve adják a témát és valahogy sose unalmas. Fahidi Éva története egyrészt egy holokauszttúlélő története, másrészt az emberi tartás, a bizalom, a csalódás, az árulás, a trauma, a gyász, a megbocsátás, a bűntudat, a reziliencia, az emlékezés, az elfogadás és az egymásra való figyelés története.

Miután megnéztem ezt a filmet, nem azon gondolkoztam, hogy mi van a zsidókkal és mi van a nácikkal, hogy áll az antiszemitizmus és a kollektív bűntudat Magyarországon vagy hogy milyen a szobor a Szabadság téren. Önző módon azon gondolkoztam, hogy a bemutatott emberi értékekkel én magam hogy állok. Önazonos tudok-e maradni minden körülmény ellenére? Tényleg minden esetben tudom azt képviselni, amiben őszintén hiszek? Megvédem azt, aki vagy ami a védelmemre szorul és felveszem-e a harcot a józan ész és a saját korlátaim között azzal, amivel vagy akivel úgy érzem, hogy fel kell vennem a harcot? Mit teszek én személy szerint az egyetemes emberi értékek és így a közvetlen környezetem építése érdekében?

Inspirált engem ez a film. Egyrészt csodálatos példakép Fahidi Éva, de ezt eddig is tudtuk. Másrészt szokatlan, felkavaró és egészen személyes módon nyomta meg bennem azt a gombot, amitől leginkább csak jobb ember akarok lenni.

Azt hiszem, ez elég jó eredmény egy alig másfél órás doksitól.