Köszönöm

Tóth Tamásnak, akitől megtanultam, hogy akkor is ki lehet mászni a celláimból, ha mások esetleg ferde szemmel néznek rám emiatt és aki az első pillanattól kezdve folyamatosan bátorított. Nagy terhet vettél le a vállamról.

Gyimesi Annának, aki úgy mosolygott rám, amikor először beleolvasott a tartalmakba, hogy elhittem neki a mindent. Nagyon örülök neki, hogy az akadályok ellenére barátok maradtunk, tök fontos vagy nekem.

Bagi Melindának, aki akkor is tudja, hogy mit mondok, ha nem is mondok semmit. Kösz, hogy megengedted nekem, hogy blogot írjak, az orrműtétről meg még tárgyalunk.

Budai Csabának, aki egy igazi művész és megtervezte a logómat. Imádom. Mármint a logót. Jó, a Csabit is.

Szabó Flórának, akinek a kezében jól áll a kamera. Köszönöm, hogy eljöttél velem a Síp utcába. Tartok tőle, hogy fotózunk mi még együtt.

Szász Vivinek, Tuba Vikinek és Varga Szilvinek, akik egy furcsán artikulált Á-betűt követően azt mondták, hogy csináld, Nórus!

Kiskó Attilának a végtelen sok technikai szupportért és a csodálatos, együtt töltött éveinkért.

Minden kosarasnak, akik kimeríthetetlen forrását adják a hülyeségnek és a biztonságnak. El sem tudom képzelni az életemet nélkületek.

Azoknak az embereknek, akiktől való félelmemet a leginkább le kellett győznöm ahhoz, hogy ez a blog ebben a formában elindulhasson.

Szuperek vagytok.

IMG_7355.jpg