IMG_7349.jpg

Bemutatkozás

Gullai Nóra vagyok.

180 cm és 68 kg. Nem szeretem a kávét, kontaktlencsét hordok és őszül a szemöldököm.

Amikor megkérdezik, miért lettem orvos, azt szoktam válaszolni, hogy azért, mert be akartam menni azon az ajtón, amire ki volt írva, hogy idegeneknek belépni tilos. Jó döntés volt.

Nem írok részletes életrajzot, mert ez az oldal elsősorban nem arról szól. Van egy életem is a munkám mellett, amit legalább annyira szeretek, mint a munkámat, ebben az életemben pedig az impakt faktoroknál sokkal fontosabb egy lőnyomokkal tarkított lépcsőház, egy kép, hang, egy-egy pillanat, az út, vagy éppen egy szárazon érlelt medium-rare angus hátszín. Ha valaki mégis fontosnak gondolja, itt elolvashatja.

DSC_0469.jpg

Miért pont második emelet?

Szerettem volna valami lazán asszociáló, kissé absztrakt, számomra mégis kifejező nevet az oldalnak. Míg én ezen gondolkoztam, Anna írt egy szakdolgozatot Roy Anderssonból, ennek kapcsán megnéztem a Dalok a második emeletről című filmet. Aki látta, talán jobban érti, de néhány nappal később eldöntöttem: második emelet. Különben is rajongok a budapesti házakért és így legalább van rá okom, hogy állandóan belső udvarokat fotózzak.

Kinek szól a második emelet?

Egy biztos, itt nem lesz 10+1 tipp, hogy hova vidd hétvégén kirándulni a tacskódat, nem lesznek tavaszi-nyári műköröm trendek, sem jógaoktatás. Nincs jól kifundált üzleti terv, aminek érdekében középkorú háziasszonyokat tervezek megcélozni, hogy idővel szilikon sütőformákat adjak el nekik. Lesznek helyette időnként komolyabb, időnként komolytalan gondolatok, vélemények, benyomások, lelkesedés, némi humor (vagy legalábbis próbálkozás) és kritika.

Talán soha nem éltünk még ennyire nyitottan és felszabadultan a világban - legalábbis annak szerencsésebb felén - mint napjainkban, mégis számos korlát akadályoz bennünket abban, hogy ki merjük játszani a lapjainkat.

Azt hiszem, félünk. Félünk az ellendrukkereinktől (akik éberen ott leselkednek minden bokorban), a főnökünktől, a szomszédtól, a hatalomtól, minél kisebb a támadási felület, annál jobb. Egy személyes hangvételű, bárki által hozzáférhető tartalom bizonyos kockázatokkal jár. Én is gondolkodtam, tényleg kell-e ez nekem. Végül úgy döntöttem, hogy kell. Kell, mert nem akarom elnyomni magamban a kísérletező természetemet. Kell, mert önazonos módon szeretném megélni az életemet és annak része az is, hogy most ezen a csatornán akarom kifejezni magam. Kell, mert szeretem.

Nem vagyok művész. Nem tudok irodalmi értéket teremteni. Nem vagyok fotós, fotográfus szemmel nézve a képeim bizonyára értéktelenek. Nem vagyok esztéta, gasztronómiai szakértő, semmilyen felhatalmazásom nincs arra, hogy hivatalos ítéletet mondjak filmekről, színházi darabokról, zenéről, éttermekről és így tovább. Fenntartom magamnak a tévedés jogát és örülök, ha nálam okosabbak segítenek abban, hogy tévedéseimet kijavíthassam.

Ez a honlap nem más, mint játék. Játék gondolatokkal, érzésekkel, véleményekkel, transzparenciával, kíváncsisággal, némi interakcióval. Megpróbálok teremteni egy olyan virtuális teret, amiben lenni jó. Jó nekem és - reményeim szerint - jó a látogatónak. Szórakoztat, gondolkodásra sarkall, informál vagy éppen ellenkezést vált ki.

A fentiek szellemében legyen tehát a második emelet egy találkozási pont, jól eltöltött szabadidő, alkalmanként talán némi öröm, remény, bizalom és inspiráció forrása.

IMG_7359.jpg

Hogyan használjam az oldalt?

A friss tartalmak megjelenésének követésére a legegyszerűbb megoldás a facebook oldalhoz csatlakozni, ott minden új tartalom a publikálás időpontjában megjelenik. 

Ha erre nincs lehetőség, akkor a különböző fülekre kattintva időrendi sorrendben jelennek meg a feltöltött tartalmak.

Ki működteti ezt az oldalt és miért?

Az oldal azért jött létre, hogy jól szórakozzunk. Nincs mögötte befektető. A szerző nem tagja semmilyen politikai, vallási vagy egyéb szerveződésnek, nem áll sem anyagi, sem erkölcsi befolyása alatt senkinek.

IMG_7353.jpg

A blog története

2010-ben mindenféle furcsa véletleneknek köszönhetően belefutottam különböző blogokba. Soha nem akartam blogot írni, nem is olvastam blogokat, de amikor egy álmos novemberi délutánon kiderül a szigorú tekintetű szomszéd lányról, hogy jódlizni tanul, akkor csak felkapom a fejemet. Először furcsálltam, hogy azok az emberek, akiket a hétköznapokban megismertem valamilyennek, sokszor más arcukat mutatják a blogjaikban, aztán rájöttem, hogy ez nem hazugság és nem is elmebaj. Ez az ő létező arcuk, az az arcuk, amit különböző okokból nem tudnak megmutatni a hétköznapi életükben. Ez nem rossz, inkább izgalmas. Ami pedig izgalmas, azt én is akarom, így indult útjára nulladik blogom, a Kísérleti blog.

A Kísérleti blog kapcsán kapott pozitív visszajelzések és a felismerés, hogy ebben én jól érzem magam sarkalltak arra, hogy elindítsam első rendes blogomat, az IKL-t. Olvasták, szerették, én is szerettem, de egy idő után már másra vágytam.

Szerettem volna többet és jobbat adni. Könnyen áttekinthető, változatos tartalmat. Szerettem volna ismeretterjeszteni is. Komoly dolgokról írni, a számomra fontos üzeneteket átadni, de közben szerettem volna megmaradni néha szétszórt, néha hülyeségeket beszélő, néha vehemens, néha frusztrált, néha túl sokat sarkító és aztán persze magyarázkodó embernek, aki tele van hibával és néha egy kicsit unalmas is. 

Így aztán eldöntöttem, hogy nekiállok. Dolgozom vele egy kicsit és megpróbálok létrehozni egy olyan felületet, amiről már most tudom, hogy milyen messze lesz a tökéletestől, mégis nagyon bízom benne, hogy tud majd adni valamit az arra nyitottaknak. Remélem, hogy képes lesz örömet okozni, meg tud nevettetni, fel tudja kelteni az érdeklődést, választ ad néhány kérdésre, konstruktív vitákat generál, gondolkodásra késztet. Ehhez kívánok mindenkinek kellő rugalmasságot és jó szórakozást.

IMG_1384 (1).jpg